2010. szeptember 16., csütörtök

Szöööööörf. Legian. Madzsarok. Még mindig nincs ház.

Az elmúlt héten volt egy kisebb holtpont, az iskolában még nem volt semmi  és rendes házat/szobát sem találtam még, nem is igazán volt energiám nézni. Ez az energiaszegénység jellemző volt mindenre amit csináltam. 


Legian



Voltak nálam magyar darmasiswások akik nem Denpasarba kapták meg az ösztöndíjat. Nem mindenki egyszerre jött, összességében egy héten belül 5 éjszakára osztottam meg a szobámat különféle jöttmentekkel :) Ezalatt például olyan információk birtokába jutottam mint például az, h.  az indonéz a világ legkisebb átlagmagasággal bíró népe. Amúgy bárki  aki több mint 10 percet töltött el ebben az országban sejtheti h. benne vannak a top 5-ben. Érdekes módon amikor Kínában voltam mindenki kérdezgette h. "tényleg olyan kicsik?", pedig egyáltalán nem tűnt annyira kicsi népnek, sőt volt jónéhány behemót is arrafelé. Bevallom lehet, hogy a valóságérzékelésem ebből a szempontból kicsit torzult, mivel a kollégiumunk előtt ott kb. 20 kosárpálya volt egymás mellé dobálva, azok meg ugye nem a törpéket vonzzák. Mindenesetre eddig senki nem kérdezte tőlem h. mekkorák az indonézek, ezután nem is kell mert itt a válasz: kicsik.


Jimbaran
Szóval a magyarokkal - Sárával, Anuval és Balázzsal, aki a barátnőjéért jött le délre - elnéztünk pár helyre, erről gyorsan pár szóban.
 Jimbarannak nagyon szép strandja van és bár a strand maga nagyon drága - a szörfkölcsönzés például a kutai egész napi 50.000 (ami tud olcsóbb is lenni, de az ember előszörre kb eddig tudja lealkudni) Rp-hoz képest 100.000 volt egy órára. - de 1 percre tőle 10.000 Rp-ért nagy adag mie gorenget lehetett kapni ami a helyhez képest baráti ár. Végül 1 órára béreltem deszkát a nem túl jó hullámokra pár helyi nénikétől, akiknek nem volt kezdő deszkájuk - tehát széles, hosszú, így végül egy rövid és keskeny deszkán szenvedtem mert ők 100.000 helyett 30.000ért adták. Rájöttem h. nem véletlenül mondják h. az ember ne shortboarddal kezdjen lehetőleg, az egyetlen alkalom amikor fel tudtam állni akkor a hullám már lényegében kiment alólam, sebesség nélkül pedig szépen elsüllyedtem. 



Foci a parton Legian-nál

Voltunk még Ubudban, Melindánál jópáran, de a bulira ami ott szombat este volt nem mentem el végül, akkor már Denpasarban voltam, egyszerűen le voltam fáradva, és ugyan sokat vezettem, de azt hiszem inkább kicsit le voltam eresztve, talán attól is h. a Dackómackónak legénybúcsúja volt és sajnáltam h. nem lehetek ott és még isten igazából semmi nem kezdődött itt el. Ez áldás is tud lenni ha az ember tudja mit akar az idejével, szerencsére én nagyjából tudom de azért nehéz rendszert építeni az ember napjaiba lényegében kötöttségek nélkül, így pedig néha ki tud folyni a kezeink közül az idő. 




Legian


Ami visszahozott igazából a kissé laposodó lelkiállapotból az a szörfözés volt. Egyik nap lementem megint szörfözni Simbivel, az amerikai jógatanár/gitáros/afrikai-nevet-felvevős-legfehérebb-ember-akit-láttam-mal Legianba, és olyan szép vlt az egész hely és olyan jók voltak a hullámok a felállás-menés-kicsi kanyarodás gyakorlására h. teljesen felvillanyozódtam. Másnap Balázzsal meg pár emberrel megint lenéztünk oda és a hullámok ugyan kevésbé voltak barátságosak még mindig tetszett a hely :) Be kéne már szerezni egy tide-chartot (asszem így hívják) amiből ki lehet nézni mikor vannak ideális hullámok, sokat könnyítene az életemen...


Surfer D + az olasz dzsigoló + Balázs


Vasárnap és szerda este Sanurban vacsoráztam-iszogattam a házban ahova majdnem költöztem az ottaniakkal, jó volt végre nem a nasi goreng/mie goreng/cap cay vonalon mozogni, bármilyen finomak is tudnak azok lenni.




Kis vasgyúró


A házkeresés amúgy még mindig nem zárult le sikeresen, most inkább bele sem mélyedek mert kezd ebből a részből kicsit elegem lenni, de a remény hal meg utoljára ugyebár :)


Kötelező mérges





1 megjegyzés:

  1. Hu, de irigyellek, en a legeleje ota nem tudtam elmenni szorfozni, mert jottek az utazasok (nincs idod), ra a forro nyar (nincs kedved), majd vegul a hurrikanok (beszippant az ocean). De a bimbok elvesztese es a harom hetes gyogyulas mar azon az egy egesz napos alkalmon megvolt :D Vegyel rash guardot!

    Lehet elkezdem nezegetni a repjegyeket oda, ugyis reg talalkoztunk...;)

    VálaszTörlés